Rólunk

 

  Műsoraink
Elérhetőségünk
    Reklámfilmjeink

Egy felelősségi körön belül célirányosan, költséghatékonyan!


XXX. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR

A felhívás megtekinthető ide kattintva.

A Tradíció Alapítvány, a KÓTA, Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége,
a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület, a Tradíció Stúdió szervezésében, rendezésében.

Ideje: 2015. augusztus 2-9.
Helye: Örkény, Pálóczi Horváth István Szakképző Iskola és Kollégium, 2377 Örkény, Fő út 5-7.

Jelentkezés
Program
Ajánló

A Csutorás Táborrral kapcsolatos bővebb információk, képek, videók már a tábor saját honlapján érhetők el.
www.csutorastabor.hu

 



 

MEGJELENT a mozi-vetítések után DVD-n az "ÚT A CSILLAGOK ALATT", Birinyi József rendező, dr. Tokaji Ferenc szerkesztő, a Media Flash EL CAMINO, 96 perces filmje.
Megrendelhető: titkarsag@mediaflash.hu postai utánvéttel, vagy a 1031 Budapest, Ádámföldi út 9., Media Flash irodában átvehető munkanapokon 8-16 óra között. (06 1 4391956, +36209346032)

Előzetes megtekintése



HUNGARIKON, Géniuszok Galériája a kereskedelmi TV2-n július 23-tól, naponta négy klip a Media Flash gyártásában.

A világ nem arra kíváncsi, hogyan utánozzuk, hanem arra, mi mit adunk a  világhoz.

Július 23-án elindult a  Media Flash HUNGARIKON, Géniuszok Galériája címû miniprogram sorozata, amelyben kiemelkedô magyar értékalkotókat, olimpiai, világbajnokokat, világhírû mûvészeket, magyar feltalálókat, életmûveket kerülnek bemutatásra. A új, hiánypótló, kiemelten közszolgálati sorozat elsôként az olimpia ideje alatt Londonban kiállított Hungarikonokat mutatja be a Magyar Posta és a Takarékbank támogatásával és a Hungarikum Szövetség támogatásával.

A HUNGARIKON videók megtekintéséhez, és további információkért kattintson ide!

 


 

 

November 17-én kerül sor az Uránia Filmszínházban Birinyi József és Dr. Tokaji Ferenc az Út a csillagok alatt - El Camino a világ oltárától a világ végéig című filmjének mozibemutatójára.
Két magyar zarándok útját, El Caminoját, a legvénebb kontinensen átívelő történetét mutatja be a film. A barátokat két kamerával kísérték el az alkotók
a „világ oltáráról”, Fatimától egészen a „világ végéig”, a kontinentális Európa egyik legnyugatibb pontjáig, a „Finis Terráig”, a Portugál El Camino nyomán. (teljes cikk az erikanet.hu-n)

Előzetes megtekintése

Részletek a filmből:

Fáklyás körmenet, Fatima
Zarándokmise, Santiago de Compostela
Szent István kápolna, Fatima

Magyar Kálvária, Fatima

Még több információ a filmről: http://www.anjoulafayette.eu/camino/


 

2011. március 20-tól új székhelyünk, postacímünk:
Media Flash Kft.
1031 Budapest, Ádámföldi út 9. (Az Aquincumi HÉV-megállótól 200 méterre)
Birinyi József tulajdonos, ügyvezető mobilja: +36 20 9346032
www.mediaflash.hu
E-mail: mf@mediaflash.hu titkarsag@mediaflash.hu jozsef@birinyi.hu
Skype-név: birinyi.jozsef

 

 

© 2004-2007. Horizon Webstúdió
Utolsó frissítés időpontja: 2008. június 20.

 

Budai Ilona weboldala